14. Felnőtt Kalóztábor 2016-06-15 00:00



Május 30. és június 03. között, 14. alkalommal került megrendezésre a Felnőtt Kalóztábor, 14 fő részvételével a Koloska Marinában. Az időjárás igen kegyes volt hozzánk! Az égbolt folyamatosan a csodálatosan változó felhő formákat mutatta meg és ennek következtében a szélerősség is a gyenge szelestől az erősnek nevezhető 3,5-4-ig változott.

Az első erősnek nevezhető két nap után kicsit csendesebb időszak következet. Tizenkét fő fordult meg a kalózokban, akiknek a korukról elmondható, hogy széles idő skálán mozogtak. A tizenévestől, a hatvan egynéhány évesig fordultak elő a kalózokban a párosok. Volt olyan, aki a Fadd-Domboriban szerzett tapasztalatai után, először volt kormányos a Balaton vizén kalózban.

Az olimpiai pályán való mozgás gyakorlása mellett, volt lehetőség egy-egy túrára is. Az ASE VSC négy kalóza járt az Alsóörsi új kikötőben és Tihanyban is a tábor alatt.
A hagyományoknak megfelelően a táborértékelést csütörtök este egy közös vacsora kíséretében tartottuk meg.
Pénteken kora délutánig még jó hangulatban folyt tovább a kalózkodás, amibe egy zivatar is belefért.

Várunk vissza Minden Tagtársunkat Jövőre is!