ATOMERŐMŰ Kupa 2021 2021-05-28 00:00

A verseny krónikája:

2021 ATOM Kupa Versenykiírás
Atom kupa 2021 VU

2021. május 27.

A csütörtöki napon megtörtént a várva várt pillanat és az előzetes tervek alapján megkezdődött a nevezés a Koloska Kikötőben
.
Finn nevezési lista
ATOMERŐMŰ Kupa - Kalóz nevezési lista


2021. május 28.

Az első versenynapot parti halasztással kezdtük, de a kezdeti erős szél alább hagyott, így végül 1 órával a tervezett után elrajtolt az idei 1. finn futam, melyet további 2 érvényes követett.

A finnesek partra érkezése és az óvási határidő lejárta után a versenyiroda már a kalóz hajóosztály versenyzőinek nevezését várja


2021. május 29.

24 Kalóz hajó regisztrációjával lezárul a nevezés.



Ahogy azt a versenyvezető előző nap jelezte, 9 55 órakor az első figyelmeztető jelzéssel megkezdődtek a mai napi küzdelmek.
Köszönhetően a remek időnek ismét egy maximális napot teljesíthettünk, hisz a finnesek további 3, így összesen már 6 érvényes futammal rendelkeznek, míg a kalózok a mai napra előírt 3 futamot szintén teljesítették.

Finn eredmény 6 futam után
2021. Atomerőmű kupa Kalóz eredmény 3 futam után

A holnapi, záró napnak is nagy reményekkel indulunk, remélve, hogy az előírt összes futamot meg tudjuk rendezni!
A holnapi első figyelmeztető jelzés tervezett ideje: 955


2021. május 30.


Vasárnapi nap is kedvező időjárást hozott. A versenyzők és a rendezők teljes megelégedésére az előre tervezett maximális futammal fejeződött be az idei ATOMERŐMŰ Kupa.
8 finn és 5 kalóz futam után állhattak a nyertesek a dobogóra.

kalóz vége
finn vége